2013. március 28., csütörtök

Nagycsütörtök




Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:”Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon. Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja. ” Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.Lk 22, 14–23



Elkészült a húsvéti fácskám, A Praktika magazinból származik a tulipános ötlet, csak tojások nélkül.



8 megjegyzés:

  1. Nagyon édes! Gerdi is ilyet csinált...mármint abból az újságból! Vérzek...!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon hangulatos, szép dísze a lakásnak!

    VálaszTörlés
  3. Jó követni Nálad a Húsvét történését, köszönöm!!!
    A tojásfád nagyon szép, csavart fűz és barka együtt a tulipános díszekkel nagyon szép lett!!!:)))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a sablonokat! Gyönyörűek a díszeid!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...