2013. március 29., péntek

Nagypéntek

Maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztfára erősítette. Ez volt a felirat: „A názáreti Jézus, a zsidók királya!” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol fölfeszítették Jézust, közel volt a városhoz, héberül, latinul és görögül volt írva. A zsidó főpapok azért kérték Pilátust: „Ne azt írd, hogy a zsidók királya, hanem azt, hogy azt mondta magáról: a zsidók királya vagyok.” De Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!”
Amikor a katonák fölfeszítették Jézust, fogták ruhadarabjait és négy részre osztották, minden katonának egy-egy részt, majd a köntösét is. A köntöse varratlan volt, egy darabból szőve. Ezért megegyeztek egymás közt: „Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen.” Így teljesedett be az Írás: Ruhámon megosztoztak egymás közt, és köntösömre sorsot vetettek. A katonák valóban így tettek.
Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány. Jn 19, 17–27 


Elkészült a csibekoszorú,leírás a  Kifli és levendula című blogon  található.Köszönöm az ötletet!

3 megjegyzés:

  1. Az enyém is elkészült, csak a nyakkendőjüket zöld pepita szalagból készítettem.

    VálaszTörlés
  2. Az influenza elvette minden erőmet,így minimális a külső készülődésem.A belső nagyobb.

    VálaszTörlés
  3. Cuki lett! :) Már én is szemeztem vele Kifli és Levendulánál, de nálunk sajnos nincsenek gyerekek, így kindertojás belső sem...talán jövőre az ismerősök segítségével összegyűlik egy koszorúra való. :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...